Szeptember 27-én 19:30-kor hazai pályán kezdi meg felnőtt csapatunk az Andersen Liga idei szezonját. Klubunk a második idényét kezdi a sorozatban, így a szezon rajtja előtt Simon Alfonz vezetőedzővel beszélgettünk a felkészülésről, az új játékosokról és a szurkolókat is érintő újdonságokról.
Véget ért a felkészülési időszak, következik a második Andersen Liga-szezon. Hogyan készült a csapat, milyen változások történtek a nyáron?
- Értékeltük az első szezonunk tanulságait és ezen építkezve vágtunk bele az idei felépítésébe. A keretünkben történt némi átalakulás: a tavalyi mag megmaradt, de érkeztek új erősítések is – magyar és külföldi játékosok egyaránt. Nem titkolt célunk, hogy a második évben előrelépjünk, és eredményben is közelebb kerüljünk a középmezőnyhöz. Játszottunk a múlt héten egy edzőmeccset az ATSE Graz ellen, amely nagyon erős ellenfélnek bizonyult, de jól szolgálta a felkészülésünket.
Hogy alakult az idei keret magyar magja?
- A fix keret meghatározása nehéz, hiszen változó, hogy ki játszik éppen, de kialakult egy zalaegerszegi mag, amire lehet építeni. A rutinosabb játékosok kiegészűltek fiatal, utánpótlásból éppen kiöregedő helyi fiatalokkal, valamint az U19-es csapat tehetségei, számára továbbra is nyitva van a kapu a csapatba kerüléshez.
Kik csatlakoztak nyáron a csapathoz?
- Két rutinos játékos érkezett: Mazzag Dániel, aki korábban Fehérváron, Debrecenben és legutóbb Dunaújvárosban játszott az Erste Ligában, illetve Parragi Dániel, aki szintén Fehérvárban hokizott élvonalban. Mindketten edzőként is szerepet vállalnak a klubnál. Rajtuk kívül egy orosz légiós is csatlakozott hozzánk. Továbbra is vannak kaposvári játékosaink is. Emellett folytatjuk az együttműködést a győri csapattal, így onnan is érkeznek játékosok.

Hogyan alakul idén az Andersen Liga mezőnye?
- Tizenkét csapattal indul a bajnokság, van néhány új és visszatérő együttes is. A Debrecen például új szereplő, a Dunaújváros visszatért, a MAC fiatal akadémistákkal erősített, és a HKB Budapesti csapat is ott lesz. Szerintem kiegyenlítettebb lesz a bajnokság, különösen a középmezőny és a hátsó régiók között.
Mit vársz a Titánoktól a szezonban?
- A legfontosabb, hogy kialakuljon egy olyan társaság, amely küzd egymásért és a közösségért. Tovább építkezünk, ez még mindig a második évünk, így türelemre is szükség van irányunkba. Ugyanakkor a keret erősödött, és mindent megteszünk azért, hogy előrébb lépjünk. Szeretnénk a tavalyinál eredményesebb szezon produkálni. Tavalyi történelmi győzelmünket éppen a Sportországi Cápák ellen szereztük, akikkel most az első fordulóban találkozunk. Reméljük, hogy győzelemmel kezdhetjük a bajnokságot.
Tavaly sok szurkolót sikerült bevonni a Jégcsarnokba. Várhatók idén is meglepetések a nézők számára?
-Szeretnénk, ha még többen megismernék és megszeretnék a jégkorongot Zalaegerszegen. A belépés továbbra is ingyenes, és minden mérkőzésen extra programokkal készülünk. Az első meccsen például az első 50 szurkolót ingyen sörrel várjuk, a nézők között tombolasorsolás lesz, és kapura lövő versenyt rendezünk, amelynek győztese egy 50 ezer forintos Decathlon-utalványt nyerhet. Ezekkel is igyekszünk élménydússá tenni a meccseinket.
Várunk mindenkit a szezon első hazai mérkőzésére szeptember 27-én este fél 8-kor a Jégcsarnokba!
2025. szeptember 22. Egerszegi Titánok