Szombathelyen, majd hazai pályán, az Ajkai Óriások ellen folytatta bajnoki szereplését U12-es csapatunk.
U–12 A bajnokság, Trend Optika Jégcsarnok, Szombathely, Játékvezetők: Horváth, Nagy
Egerszegi Titánok: Gál Kevin, Molnár Gergő – Bedők, Horváth, Bor, Rékli, Benkő-Baráth (első sor), Tóth, Domján, Torda, Angeli, Nyakas (második sor), Lődör, Dombai.
Edző: Somorácz György
Somorácz György:- Szombathelyen kezdtük a következő fordulót. Úgy éreztem, a fiúk és a lányok nagyon elszántan léptek jégre, és be is bizonyították, hogy nem csupán elutaztunk a szomszédba. Az első két harmadban döntetlent játszottunk, a harmadikban pedig egy góllal kaptunk ki. Maradt bennem némi hiányérzet, mert a harmadik harmadot is megnyerhettük volna. Sajnos a szólóinkat nem tudtuk gólra váltani. Büszke vagyok a csapatra, mindenki mindent kiadott magából! A munka nem áll meg, készülünk a jövő hétre!

U–12 A bajnokság, Zalaegerszegi Jégcsarnok, Játékvezetők: Németh, Kiss
Egerszegi Titánok: Gál Kevin, Pataki Mirkó – Bedők, Farkas L., Horváth, Bor, Rékli (első sor), Szabó, Tóth, Benkő-Baráth, Torda, Nyakas (második sor), Lődör, Angeli, Katarzsinszky-Kigyós. Edző: Somorácz György
Somorácz György: -A mérkőzés után maradt bennem némi hiányérzet. A csapat nagy része fáradtnak tűnt, és sajnos többen is elmaradtak attól a teljesítménytől, amelyet megszokhattunk és elvárhatunk tőlük. Pedig tudjuk, hogy ennél sokkal, de sokkal többre vagyunk képesek! Ennek ellenére az első két harmadban döntetlent játszottunk az Ajkával, a harmadik harmadot viszont 2–0-ra elveszítettük, így végül a mérkőzést is. A legfájóbb nem is maga a vereség, hanem az, hogy nem sikerült megmutatnunk a valódi tudásunkat. Ebben a csapatban sokkal több van, ezt pedig a játékosoknak is el kell hinniük, majd a jégen bizonyítaniuk. Bízom benne, hogy a hétvégi, Győr elleni mérkőzésen sikerül javítanunk! Szeretném újra azt a csapatot látni, amelyik minden korongért küzd, bátran vállalja a párharcokat, segíti a társait, és az első perctől az utolsóig mindent megtesz a közös sikerért. Nem az a legfontosabb, hogy mindig győzzünk, hanem az, hogy mindenki a maximumot hozza ki magából, és a mérkőzés végén nyugodt szívvel mondhassuk: ma mindent megtettünk!
Remélem, hétvégén Győrben ezt az arcunkat mutatjuk meg!

2026. október 14. Egerszegi Titánok